Barion Pixel
őszi tájkép réttel fákkal és lehullott levelekkel

Kék színű amstaff


A staffis felületek egyik rendszeresen visszatérő posztja, a kék színű kutyát keresek bejegyzés. Általában válasz is szokott érkezni, hiszen Magyarországon is találunk ilyen árnyalatban pompázó kutyákat. Mi teszi ezt a színt ennyire keresetté és mit kell tudni a kék színű amerikai staffordshire terrierekről?

Miért mondjuk rá, hogy kék, mikor szürke?

Egyrészt, mert ez a kifejezés nem szinonimája a szürke színnek. Sok kutyafajta teljesen különböző fekete árnyalatára használjuk a szürke kifejezést, a staffik kék színe ezzel ellentétben egy viszonylag egységes árnyalatot takar minden egyednél. Ez egy hamvas, ezüstös-szürke, szépen fénylő szín. Gyönyörű kék színű amstaffok vannak, egy-egy jól elkapott fénynél pedig még azt is mondhatjuk, hogy bele lehet látni a kékes árnyalatot, ennek ellenére természetesen senki ne egy Foxi Maxi színt képzeljen maga elé.

Másrészt, hagyomány, megszokás, marketing. Mennyivel előkelőbben cseng, ha kék kutyánk van, mint az, hogy szürke. Ez a különleges elnevezés jelen van más kutyafajtáknál is, de kék színnel például macskákra is szoktak hivatkozni. Ahogy elnevezésében a barna kutya is lehet vörös, a barna ló pedig pej, úgy egy bizonyos szürke árnyalat is lehet kék.

kék színű kutyaszőr közelről

A szín, amit kéknek hívunk.

Mitől lesz kék színű egy kutya?

A kék szőr alapvetően fekete, csak egy hígító gén hatására a kutya nem képes teljes színerejű pigmentet termelni, így a fekete szín fakóbb lesz. Ez a legtöbb esetben nem csak a szőr, de az orr és a mancsok színét is észrevehetően fakóbb fekete árnyalatra változtatja. A színért felelős allél recesszíven öröklődik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy egyed a génpárjai szerint lehet egészséges, hordozó vagy rendellenes.

Az egészséges egyed mindkét génje normális, a hordozó egyed egyik génje normális, másik hígító (de maga az egyed kinézetében nem jelentkezik a hígító gén hatása), a rendellenes egyednek viszont mindkét génje hígító, ilyenkor jelenik meg külső tulajdonságaiban is a fakóbb, azaz kék szín.

ariella my soul from emarland nevű kék kutya

Kék szuka pedigree fotója, Ariella My Soul From Emarland

Hogy kerül kék szín a vérvonalba?

Egész pontos válasz erre nincs, mivel az amerikai staffordshire terrier fajta kitenyésztéséhez és tökéletesítéséhez többféle kutyát is bevontak és a tenyésztési folyamatok nincsenek teljes mértékben dokumentálva. Egyesek szerint, a kék szín a korai, masztiffokkal történt keresztezés eredménye (még a fajta egyik ősének tekinthető bulldog kialakítása során).

„Kék színű staffit szeretnék”

Ha valaki szín szerint keres magának staffordot, akkor általában a kék színnel találkozunk. Ennek egyszerűen az az oka, hogy nagyon szép szín és hogy ritkább, mint a megszokott, alap színek. Ebből kifolyólag sokszor magasabb is az áruk. Mivel az örökítése nehezebb és kiszámíthatatlanabb, mint mondjuk a fekete vagy barna színé, ezért sokkal kevesebbet találunk belőle a tenyésztőknél. Általánosan elfogadott szín, ennek ellenére többen ellenzik, főként egészségügyi problémákra hivatkozva.

lógó nyelvű kék színű amstaff

Tényleg betegesebb egy kék színű amstaff?

A kék színű staffik nem hordoznak veleszületett betegséget, tehát, ha valakinek ilyen színű kutyája van, akkor annak lehet egy teljes értékű, egészséges, hosszú élete. Jelenleg nincs olyan átfogó tanulmány, ami egyértelműen alátámasztaná azt, hogy a kék szín tehető felelőssé bármilyen szervi betegségért. Gyakran olvasni, hogy ezek a kutyák hajlamosabbak az allergiára, gyengébb az immunrendszerük vagy hogy nagyobb eséllyel lesznek hallási problémáik, de ez nem ilyen egyszerű. Általában azzal szokták ezt alátámasztani, hogy a kék szín egy betegség és így az egész kutya betegesebb, de valójában egy gyengébb színörökítő képesség nem egyenlő azonnal azzal, hogy a kutya immunrendszere minden tekintetben gyengébb. Bár a szakirodalomban még nincs elegendő információ ahhoz, hogy a kék színű kutyák betegségekkel szembeni ellenálló képességükről 100%-ban kijelenthessünk bármit, az némi aggodalomra adhat okot, hogy több állatorvos és tenyésztő jelezte már, hogy szerintük, ha lehetőség van rá, akkor a kék szín kerülendő a tenyésztésben. Nem is feltétlenül azért, mert konkrétan egy adott kutyával lehet komolyabb probléma, hanem azért, mert felesleges minimális kockázatot is vállalni csak egy szín miatt és ezzel veszélyeztetni egy egyébként egészséges vérvonalat.

kék kutya orvosi eszközökkökkel

A legvalószínűbb hajlam, amit a hígító gén számlájára írnak, az a színmutációs alopécia, egy olyan betegség, ami fél és 3 éves kor között kezd jelentkezni és melynek következtében a kutya szőre elvékonyodhat és kihullhat. A jelenlegi kutatások alapján nem minden kék kutyánál jelentkezik ez a rendellenesség, de nincs még elegendő mennyiségű adat ahhoz, hogy megfelelő biztonsággal, százalékos arányt tudjunk írni arra, hogy a kék színű kutyák milyen arányban érintettek, mindenesetre ez egy létező jelenség. Nem fájdalmas, de viszket, illetve nem túl esztétikus; ellenben nincs rá gyógymód, a tüneteket megfelelő étrenddel és vitaminokkal enyhíteni lehet, de teljesen megszüntetni nem.

Ezenkívül viszont egyelőre nincs jegyzett bizonyíték arra, hogy a kék színű kutyák adott betegségekre fokozottan hajlamosabbak, kizárólag a színük miatt. Ellenben az előző mondattal elérkeztünk a következő ponthoz, még pedig hogy a kék staffik betegesebbek e, de nem a színük miatt?

Ebben a megközelítésben érdekes a válasz, mert tulajdonképpen tenyésztőfüggő. A felelős tenyésztőknek a szín abszolút nem elsődleges szempont. Egy minőségi kennel arra törekszik, hogy minél tökéletesebb egyedek szülessenek nála. Ez azt jelenti, hogy a tenyésztésbe olyan egyedeket vonnak be, akiknek kifogástalan az egészségügyi állapotuk, a vérmérsékletük, a szociális beállítottságuk, külsőre pedig megfelelnek a standardnek, és a szín, csak ezek után szempont.

Ha viszont egy tenyésztő, vagy adott esetben szaporító csak arra ügyel, hogy kék színű kutyái legyenek, akkor a szín lesz a legfontosabb és például az egészség másodlagos. Így ebben az esetben kijelenthető, hogy a nem megfelelően szelektált szülőktől származó kék színű amstaff hajlamosabb különféle betegségekre, de nem konkrétan a színe miatt, hanem azért, amiért egy bármilyen más színű staff is hajlamosabb lenne, ha beteges, vagy egymással közeli rokonságban álló szülőkkel rendelkezne. Arra pedig tudjuk a választ, hogy miért tenne ilyet bárki, hiszen a kék színű kutyus ritkább, különlegesebb, így jól mutató referencia a kennelnek; a nagyobb kereslet pedig nagyobb eladási árat is generál.

Összegezve tehát, ha elég körültekintőek vagyunk és megfelelő helyről hoznánk el kék kiskutyát, akkor a színmutációs alopécia kockázatán kívül semmi olyan betegséggel nem kell számolnunk, ami jelentős arányban előfordul kizárólag a kék színű kutyáknál. Az viszont valószínű, hogy minél több kutatást végeznek ezen a téren a jövőben, annál pontosabb információink lesznek arról, hogy a hígító gén igazoltan összefüggésbe hozható e bármilyen más egészségügyi problémával. Ha mindenképpen a biztonságosabb utat szeretnénk választani és nem ragaszkodunk feltétlen a kék színhez, akkor, ha lehetőség van rá, válasszunk másik színű kiskutyát.

noble heart perry the fridge nevű kék kutya

Kék kan pedigree fotója, Noble Heart Perry The Fridge

Ezek mellett van e más, lényeges különbség?

Nincs. A kék staff nem egy fajta, hanem szimplán az amerikai staffordshire terrier egyik színváltozata. Nem nagyobb fejű, nem félénkebb, de még csak nincs is csőre vagy szárnya. A vérmérséklete, a viselkedése, a testalkata ugyanúgy a felmenőktől függ (illetve ugye a későbbi neveléstől, táplálástól).

Néhány érdekesség

A kék szín sokak számára nagyon különleges. Egyes tenyésztők úgy írják le, hogy ha festékkel szeretnénk elérni ezt a színt, akkor a szürkét kobaltkékkel keverve kaphatnánk meg.

Sokan álmodoznak kék bundájú és mély, sötétkék szemű kutyáról, de a kölykök gyönyörű kék szemszíne felnőtt korukra fokozatosan átvált egy halvány zöldebb vagy barnább színre.

sötétkék szemű amerikai staffordshire terrier kölyök

Ugyanaz a gén, ami a fekete staffit kékké teszi, hatással van más színre is. A barna színt is hígítja, ilyenkor egy halványabb árnyalatot kapunk, amire angolul isabella vagy lilac színként szoktunk hivatkozni. Ez a szín kutyáknál szintén különlegesebbként kezelt, de akárcsak a kék, annyira azért nem ritka, hogy ne lehetne találni néhány kennelben.

A kék szín nem csak amstaffoknál jelentkezik, megfigyelhető például dobermannoknál, csivaváknál, csau csauknál, német dogoknál vagy éppen tacskóknál is, de a kutyavilágon kívül a hígító gén fakító hatása megjelenik macskákon vagy lovakon is.

2020.05