Barion Pixel
őszi tájkép réttel fákkal és lehullott levelekkel

Kutyasétáltatási etikett - Amstaff szemmel


Kutyások és nem kutyások békés egymás mellett élésének a záloga, hogy mindkét tábor tiszteli a másikat. Ebben a cikkben néhány gondolatot olvashattok arról, hogy mit tudunk megtenni, mint kutyatartók, azért hogy mindenki jól érezze magát. Azaz a kutyások is vidáman és biztonságosan lehessenek egymás mellett és a kutyus nélkülieket se zavarja senki. Mutassunk példát, hadd lássák, hogy a staffis közösség egy felelős gazdikból álló csoport!

Póráz és szájkosár

Település belterületén kötelező a póráz használata, kivételt jelent a kutyafuttatásra kijelölt terület. Ezért lehet bármennyire okos és engedelmes a kutyánk, ha póráz nélkül sétáltatjuk, akkor vállalnunk kell, hogy ezért akár megbüntethetnek minket. A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Kormányrendelet azt is kimondja, hogy közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes. Ha egyéb kiegészítő rendelet nem szabályozza, akkor szájkosarat csak akkor kötelező kutyára tenni, ha az egyed jellemzően agresszív magatartást mutat. Ennek oka, hogy a sétáltatott kutya nem veszélyeztethet sem más állatot, sem embert.

amstaff szuka ül a fűben rózsaszín szájkosárral pórázon

A póráz nem árt a kutyának. Az, hogy egy kutya nem tud pórázzal szépen sétálni, az egy másik dolog. A jó hír, hogy ez a probléma orvosolható, vannak otthoni módszerek és van kutyaiskolában történő képzés is. Pórázon vezetni egy kutyát egy különleges kapcsolat, nem csak a távolság kontrollálásáról van szó, hanem egyfajta kommunikációs mód is ez.

Ha valahol mégis póráz nélkül sétálunk kutyánkkal (mondjuk egy kiesőbb kerülő úton), akkor azt csak úgy tegyük, ha tisztában vagyunk a behívásunk erejével. Ha a kutyus kellemesen elszaglászik, de más, különösebb dolgot nem csinál, akkor valószínűleg könnyű magunkhoz hívni. De minden esetben fel kell készülnünk az egyéb, váratlan körülményekre is. A kutyát akkor is magunkhoz kell tudni hívni, ha előbukkan egy nem várt másik kutya, macska vagy biciklis. Ehhez nagyon ismernünk kell kedvencünket, és ha nem vagyunk 100%-ig biztosak a viszonyunkban, akkor inkább kerüljük ezeket a helyzeteket, nehogy félreértés vagy sérülés legyen a vége. Mi sem örülnénk, ha ránk, vagy a pórázon vezetett kutyánkra másik, szabadon lévő kutya rontana rá. Van, hogy a sétáltatás közben mást is csinál az ember (beszélget, eszik, telefonál), de aranyszabály, hogy minimum fél szemünk mindig a kutyán van!

sétáló kifejlett barna staffi lógó nyelvvel

Engedély nélkül ne engedjük oda a kutyát másokhoz

Nem mindenki örül annak, ha egy számára idegen kutya odamegy hozzá. Ennek több oka is lehet (fél a kutyáktól, nem akar koszos lenni, siet, …), a lényeg, hogy az alap felállás az, hogy nem engedjük, hogy a kutyánk csak úgy odamenjen, ráugráljon vagy hozzádörgölőzzön máshoz. Ha a másik fél külön kéri, mert mondjuk tetszik neki a kutyánk és meg szeretné simogatni, akkor természetesen oda mehet a kutya, de ezt mindig kössük a másik fél engedélyéhez. Ha kis helyen sétáltatunk kutyát (például egy szűk járdán), akkor legyen gondunk arra, hogy a szembejövő gyalogos is kényelmesen elférjen mellettünk. A legtöbb staffi odavan a gyerekekért, de különösen figyeljünk arra, hogyha kicsikkel kerül kontaktusba. Jelezzük a szülőknek, hogyha a gyerekük meg szeretné simogatni a kutyát, akkor az azzal jár, hogy a kutya örömében például nyalogatni fog. Emellett ne feledjük, hogy az amerikai staffordshire terrier egy kis izomgolyó; mindig figyeljünk rá, nehogy véletlenül az öröm hevében fellökjön egy érdeklődő gyereket. Ha olyan helyen sétálunk, ahol sportolók is lehetnek, legyen ez akár futás vagy biciklizés, akkor hagyjunk elég teret nekik, egy futóúton ne kelljen a sportot gyakorló embernek 4 métert kerülnie, mert egy kutya elfoglalja a sportpályát.

Találkozás más fajtársakkal

A sétáltatás egy másik sarkalatos pontja, amikor több kutya találkozik. Ebben az esetben is körültekintőnek kell lennünk. Egyrészt tudnunk kell kontrollálni a saját kutyánk viselkedését, másrészt, ha nem ismerjük a másik kutyát, akkor abból kell kiindulnunk, hogy akárhogy is viselkedhet. Egyeztessünk a gazdival, kérdezzük meg, hogy mi a véleménye a két kutya közeledéséről. Mivel mindenki a legjobbat akarja a kedvencének, ezért biztosan el fogja mondani, ha az ő kutyája barátságos, nyitott, félős vagy éppen agresszív beállítottságú, esetleg épp beteg vagy tüzel. Ennek megfelelően engedjük a két eb közeledését. Ha a másik kutya gazdája nem szeretné, hogy a mi kutyánk odamenjen az övéhez, akkor ezt mindig tartsuk tiszteletben. Itthon még nem túl elterjedt, de a pórázon lévő sárga színű szalag is azt jelzi, hogy az a gazdi kérése, hogy a kutyájához ne engedjünk oda másik ebet.

Ha két kutya közt játékra kerül a sor, akkor azt mindig kövessük figyelemmel. Ha szükséges szabályozzuk a mi kutyánkat is, és ha szükséges, akkor kérjük meg erre a másik gazdát is. Egy kis morgás vagy vicsorgás természetes lehet játék közben, de ne hagyjuk, hogy elvaduljanak a dolgok. Ha úgy érezzük, hogy kezd a játék átfordulni dominancia harcba, akkor hívjuk be a kutyákat, hogy kicsit lehiggadjanak. Nem minden kutyának ugyanaz az ingerküszöbe. Valamelyik kutya örökmozgó, körbeugrálja, rohanja, ugatja a másikat, valamelyik kutyának pedig elég egy kis közös futkosás, de utána egy kis nyugira vágyik; figyeljük a jeleket. Egy szocializált amerikai staff teljesen jól el tud játszani fajtársaival, de ha először kerülünk egy új szituációba a kutyánkkal, akkor jobb mindig a mértékletesség. Nyílt területen szintén legyünk tapintatosak. Ha mások együtt játszatják a kutyájukat, az nem azt jelenti, hogy mi is automatikusan becsatlakozhatunk. Mindig kérdezzük meg, hogy társulhat e kutyánk a bandába, elképzelhető, hogy a többi kutya már régóta ismeri egymást, de egy új félt nem szívesen fogadnának maguk közé.

terrierek játék közben a parkban

Külön kérés vagy engedély nélkül ne etessünk más kutyát. Ez sokaknak alap, de találkoztunk már olyannal, aki szívesen adott volna saját kutyája mellett a másiknak is enni. Először is nem tudhatjuk, hogy a másik kutya mit ehet. Lehet, hogy éppen diétán van, különleges étrendje van vagy éppen allergiás valamire. Másodszor pedig a legtöbb gazdi arra próbálja nevelni kedvencét, hogy ne fogadjon el vagy egyen fel ételt külön engedély nélkül. Gondoljunk csak a rosszakarók által kihelyezett szöges vagy mérgezett falatokra. Ha közös elfoglaltság során jutalomfalatot szeretnénk adni más kutyának, akkor előbb kérjük a gazdi engedélyét.

Kutyakaki

Nem kell túlragozni: szedjük össze. Akinek kutyája van, az vállalja azt is, hogy nem hagyja ott kedvence ürülékét. Senki nem szeret belelépni, emellett fertőzésveszélyes is. A kutyapiszok a kukába való.

Kutyapisi?

A vizeletet nem tudjuk felszedni, ellenben arra tudunk ügyelni, hogy kutyánk olyan helyen végezze el a dolgát, ahol az senkit nem zavar. Ne engedjük lepisilni a ház előtt parkoló autó kerekét vagy a letámasztott biciklit. Legyünk tekintettel mások tulajdonára, nem biztos, hogy a ház elé azért lett rózsa ültetve, hogy azt a kutyák wc-nek használják. Mint ahogy a ház előtti kertben sem szeretné senki kitörni a bokáját azért, mert egy kutya rejtett csapdákat ásott oda.

barna amerikai staffordshire terrier fut kötéllel a szájában

Bocsánat, köszönöm

Ha valami oknál fogva használnunk kell ezeket a szavakat, akkor tegyük meg. Nincs abban semmi rossz, ha bocsánatot kérünk olyan dologért, amit nem szerettünk volna, hogy megtörténjen, de megtörtént. A bocsánatkérést pedig fogadjuk el. A problémás kutyáknak is jár a séta, hiszen úgy lesznek majd nem problémásak, ha gyakorolnak. Ha „véletlenül” körbeugrálja egy másik kutya a mi kutyánkat és a gazdi elnézést kér ezért, akkor legyünk barátságosak mi is; valószínűleg a másik kutya még csak most tanulja azt, amit a mi kutyánk már tud. Ugyanúgy, az is jól esik mindenkinek, ha megköszönik neki, hogy félrehúzódott a kutyájával, visszahívta a kutyáját vagy éppen megfogta, amíg valaki biciklivel elhaladt mellette. Ha kedvesek vagyunk, az semmibe nem kerül, viszont egy kellemes, pozitív löketet tud adni a másiknak.

2020.02