Az amstaff hírneve

Az amerikai staffordshire terrier inkább nevezhető hírhedtnek, mint híresnek. A mai világban szerencsére egyre szabadabban és gyorsabban terjed az információ, és ahogy a felelős kutyatartásnak egyre nagyobb kultúrája van Magyarországon, úgy a staffi neve is egyre inkább tisztul. A németjuhász okos és kedves, hiszen Rex és Rin Tin Tin is az volt, a dalmata vicces, foltos családi kutya, a skót juhászkutya bájos, mint Lassie, a bernáthegyiktől pedig szintén nincs mitől tartani, hiszen láthattuk, hogy Beethoven a légynek sem ártana. A staffik és a pitek viszont harcikutyák ugye…

Miért van rossz hírneve az Amstaffnak?

Talán kijelenthetjük, hogy mára már nagy általánosságban nincs. Javarészt olyan emberek gondolják gonosznak a fajtát, akik nem a „kutyás közösség tagjai” és nem informálódnak sehonnan, csak esetleg valami régi történetből rémlik nekik a fajta neve. Az amerikai staffordshire terrier és az amerikai pit bull terrier viszonyáról már írtunk részletesebben (ide kattintva elolvasható), így most ezen a részen átugrunk. Akik bármilyen személyes tapasztalat nélkül szidják az amstaffot, azoknak sok esetben fogalmuk sincs, hogy melyik kutyáról is beszélnek; hallottunk már staffiként említeni bulldogot, bullterriert, boxert, bordeaux-i dogot és cane corsot is.

A média erősen kivette a részét a fajta nevének rombolásában. Minden külső jegyében hasonló vonásokat hordozó kutya egyből fajtatiszta amerikai staffként vagy amerikai pitként volt bemutatva (mármint nem kiemelve a fajtatiszta szót, de nem is említve, hogy egy keverék kutyáról van szó). A híradóban akkor szerepeltek ezek a kutyák, ha támadás történt. A megrögzött fajtaellenesekkel azért nehéz beszélgetni erről a témáról, mert bár nem fajtatiszta kutyák voltak az elkövetők, de külsőre ahhoz hasonlóak. És bár gyenge védekezésnek hangzik, de nagy különbség van a kettő között.

A staffi valóban egy középméretű, nagyobb fejű, izmos, bátor kutya. De emellett még rengeteg más tulajdonsága is van. Sajnos a bátorsága, ereje és izmoltsága okán egy olyan szubkultúra is egyik kedvenc kutyafajtájának választotta, akiknek semmi közük nincs nem csak a staffis, de úgy általában a kutyás világhoz sem. Ez a fajta kutya tanulékony és ez sajnos azt is magában hordozza, hogy ha a gazdája rossz dolgokra tanítja, akkor aszerint fog viselkedni. A médiában látható, olvasható támadásokban szinte egytől egyig túltenyésztett, gyenge idegrendszerű, bántalmazott kutyákról van szó, akik semmilyen nevelést nem kaptak és az alapigényeikkel sem foglalkozott a gazda. Agresszív, támadó kutya pedig bármilyen fajtából válhat, ha olyan körülmények közt nő fel és helytelenül tartják.

A másik dolog, ami nyomatékosította a fajta elítélését, hogy azokban az esetekben, ahol a fajtához hasonló kutya támadt, ott nagy baj történt, mivel egy erős, agilis kutyáról beszélünk. A komolyabb sérülésekről szóló hírek pedig könnyebben beleégtek az emberek tudatába. Bármelyik kutyafajtának lehet olyan gyenge egyede, ami problémás, de ez nem reprezentálja a fajta egészét. Az amerikai stafford történetében valóban szerepet kap a kutyák küzdőszelleme és fizikai ereje, de a céltudatos tenyésztésnek hála ma már nyugodtan meg lehet nézni az állományt. Egy csodálatos fajtáról beszélünk, amit kutyák ezrei bizonyítanak.

Mi van a vicsorgó, szöges nyakörvű kutyákkal, amiket nem a TV-ben látok?

Sajnos vagy nem sajnos, de Magyarországon a kutyatartást nem kötik jogosítványhoz. Bárkinek lehet, nagyjából bármilyen kutyája. Az amstaff manapság igen népszerű fajta itthon, a mi tapasztalatunk az, hogy a túlnyomó többség teljesen megfelelő módon viselkedik közterületen és csak egy nagyon kicsi szelete az állománynak az, ami látszólag minden ok nélkül agresszív viselkedést mutat. Vannak emberek, akiknek a világnézetük nem a megfelelő irányba terelődött életük során (a miérteket nem szeretnénk ebben a cikkben tárgyalni) és ez a gondolkodásmód és életvitel a kutyájukra is kivetül. Ennek a rétegnek önmegerősítésre van szüksége és ezt sok más dolog mellett a kutyájukkal is igyekeznek elérni. Lényegében minél erősebbnek, agresszívebbnek, keményebbnek tűnik a kutyájuk, annál keményebbnek tűnnek ők is, az elgondolásuk alapján.

Kutyát nevelni nem egyszerű dolog. Fajták közt is vannak különbségek, illetve egy egyed beállítottsága, dominanciája is meghatározza azt, hogy mennyi energiát és szakmai tudást igényel a nevelése. A staffi jól nevelhető kutyafajta, de igényli az erős kezet. Azt, hogy valaki meghúzza számára a megfelelő határokat és azt be is tartassa vele. Így fogja tudni, hogy milyen keretek közt, mit engedhet meg magának és ez a tudat kiegyensúlyozottságot teremt az életében. Ha a gazda nem fogja a gyeplőt, akkor a kutya úgy érzi, hogy kénytelen átvenni az irányítást. Az utcán befeszült, ugató, vicsorgó kutyának a gazdája nem rendelkezett a kellő tudással ahhoz, hogy képes legyen a megfelelő mederbe tartani a kutyája fejlődését, jellemét. Sok esetben sajnos nem is tudatlanságról van szó, hanem szándékos hanyagságról.

Ez a jelenség elítélendő. Az a néhány ember, aki minél vadabbnak, agresszívabbnak akarja láttatni a kutyáját (és ennek megfelelően is neveli vagy mondhatni vadítja) az többet árt a staffis (és pites) társadalomnak, mint bármi más. Ez ellen nehéz fellépni és nehéz változtatni is.

Amstaffom van és büszke vagyok rá!

Mit tehet az, aki viszont büszke arra, hogy amerikai staffordshire terrierje van és nem azért, mert ez egy „kemény” fajta, hanem mert tudja, hogy milyen is egy staffi igazi jelleme? Példát mutat. Az utcán, a városban, a futtatóban… Egy tudatos gazdi egyébként is tisztában van azzal, hogy mit jelent kutyát nevelni, hogy milyen igényei vannak az állatának, és hogy mi a sétáltatási etikett. Ez a cikk valószínűleg nem jut el azokhoz, akikhez igazán kéne; akikhez pedig eljut, azok már egyébként is úgy tartják a kutyájukat, ahogy az elvárható.