Barion Pixel
őszi tájkép réttel fákkal és lehullott levelekkel

Amstaff nevek


A kutya neve a legelső dolog, amit tőlünk kap, ráadásul egy olyan ajándék, ami egész életében elkíséri. Valaki sok energiát fektet a tökéletes név megtalálásába, valaki pedig spontán ad a kölyöknek egy hozzá illő nevet az első találkozás alkalmával.

Ha tenyésztőtől hozunk kutyust, akkor egy hosszú, hivatalos neve már lesz. A hívónevét viszont mi választhatjuk meg. Ez a név lesz, amivel egész életében kapcsolatot fogunk vele teremteni. Ha menhelyről hozunk el kutyát és már van beceneve, akkor dönthetünk, hogy megtartjuk azt vagy adunk neki egy újat. A kutya a nevét egy utána következő interakcióhoz viszonyítja. Ez azt jelenti, hogy ha meghallja azt a bizonyos hangsorozatot, utána pedig mindig vele foglalkoznak, akkor tudni fogja, hogy az a kifejezés mindenképp vele függ össze. Szakemberek szerint az örökbefogadott kutya megtanítható új névre, tehát ha mindenképp saját, új nevet szeretnénk neki adni, akkor hajrá!

Milyen a jó kutyanév?

Az általánosan elfogadott nézet szerint a legjobb, a két szótagból álló név, mert a kutyák ezt tudják minden szempontból a legjobban feldolgozni. Tehát ha hosszabb nevet is választunk kutyánknak, annak legyen egy könnyen kiejthető (becézett) formája is. A két azonos szótagból álló nevet a kutyák még könnyebben azonosítják (például Lulu vagy Kokó), viszont ez ugye erősen leszűkíti a lehetőségeket. A két szótag mellett pedig még a magánhangzóval végződést szokták javasolni, mert így az utolsó betű kellemesen nyújtható vagy hangsúlyozható. Olyan nevet válasszunk, ami számunkra is könnyen kimondható és nem törik bele a nyelvünk. Illetve kerüljük a vezényszavakra nagyon hasonlító neveket.

csont alakú kutya biléta shila felirattal

Vicces nevek kutyáknak

Gyakran hallunk viccesen hangzó kutyaneveket. Egy frappáns hívónév jól hangzik, de úgy válasszunk nevet, hogy ezt kell majd használnunk társaságban, szabadban, kutyafuttatón is, szóval mindenképp olyan név legyen, amit nem szégyellünk kimondani hangosan sem :)

Egyedhez illő kutyanév

Adhatunk neveket fajta származáshoz igazítva (például schnauzernek német hangzású nevet), kinézethez igazodva (például egy csaunak Pamacs nevet vagy egy yorkinak Picurt) vagy az egyed tulajdonsága alapján (például egy örökmozgó jack russellnek Villám nevet). Próbáljunk arra törekedni, hogy a név passzoljon az adott kutyához. Lehet, hogy még évekkel ezelőtt eldöntöttük, hogy márpedig az én első kutyám neve Lassie lesz, de ha ez az első kutya egy magyar vizsla, akkor ezt gondoljuk át azért még egyszer. Ha pedig a kutyusnak már neve van, akkor addig ne becézgessük össze-vissza, amíg a rendes nevét meg nem tanulta, mert csak összezavarjuk vele.

Egyedi kutyanév

A név, a behíváson kívül a megkülönböztetésre is szolgál, így ma már igen kreatív neveket adnak a gazdik a kutyáknak. Egy találó, egyedi név tényleg megkülönböztet, jól hangzik, ráadásul még mosolyt is csalhat az arcokra. Az emberneveken és klasszikus (Morzsi, Bundás, Buksi, Foltos) kutyaneveken kívül gyakran választanak növényre utaló neveket (pl. Málna, Dió, Mazsi), márkaneveket (pl. Pepsi, Milka, Prada, Nestlé) vagy épp tárgyak nevét (mondjuk Kanóc, Csipesz, Lazúr), tehát ilyenekben is gondolkodhatunk. Egy könyv vagy film jó ihletet adhat.

fehér és barna amerikai staffordshire terriel ül egymás mellett

Kutyanév, amerikai staffordshire terriernek

A bevezető után pedig térjünk rá a lényegre: milyen név való egy staffinek? A staffi közepes méretű kutya, izmos, erőt sugalló. Lényében pedig egy nyitott, bátor és barátságos fajta. Így a név választásakor praktikus ezeket szem előtt tartani. Egy staffordnak jól hangzik egy komolyabb, erősebb név is, de bohóckodós természete miatt remekül viselhet egy viccesebb nevet is. A túl becézett vagy a kinézetével nagyon ellentétes neveket viszont nem ajánljuk. Származását tekintve, ha nem magyar nevet szeretnénk neki adni, akkor az angol/amerikai a legmegfelelőbb, de ettől függetlenül teljesen jól passzol hozzá egy görög eredetű Léda, vagy egy skandináv Odin is.

Mivel a legtöbb helyen vagy csak abc sorrendben vagy ömlesztve szerepelnek a nevek, ezért mi más megközelítésből szeretnénk segíteni, így témakörökre bontva szedtünk össze egy csokor nevet, ami jól csenghet, ha egy amstaff viseli!

Amstaff nevek

Erősebb hangzású nevek: Arzén, Tyson, Zeusz, Odin, Rambo, Hádész, Héra, Zorro, Alfa, Szultán, Árész, Cézár, Démon, Astor, Rénó, Dante, Tara, Orkán, Tywin, Raptor

Angol/amerikai csengésű nevek: Bucky, Mikey, Cherry, Chester, Sunny, Coco, Neon, Rocky, Jessy, Dylan, Buddy, Forest, Lucky, Honey, Rocco, Pocket, Merlin, Buster, Happy, Darwin, Duncan, Jockey, Woody, Nestor, Vinnie, Money, Hunter, Eclipse, Tony

Magyar nevek: Kajla, Angyal, Macsó, Tavasz, Bajnok, Vihar, Éden, Golyó, Süti, Árnyék, Báró, Cifra, Torkos, Pajti, Vadóc, Ciklon, Ördög, Szikra, Bivaly, Csillag, Fickó, Husi, Tempó, Radar, Maszat, Szellő, Patron, Herceg, Likőr, Cinkos

Márkából származtatott nevek: Brownie, Cider, Pepsi, Whiskey, Gucci, Nestlé, Rolex, Zserbó, Chanel, Astra, Maggie, Danone, Nikon, Budmil, Pickwick, Cappy, Bentley, Kenó, Brandy, Magnum, Hitman

Vicces nevek: Nitro, Chopper, Lego, Atlasz, Wifi, Xenon, Mustár, Pixel, Dollár, Carbon, Zseton, Funny, Bodza, Puding, Narkó, Csülök, Csoki, Drazsé, Szappan, Fasírt, Hentes, Index, Bonbon, Hashtag

Helységre utaló nevek: Phoenix, Vegas, Memphis, Dubai, London, Sidney, Boston, Jersey, Devon, Brooklyn, Cleveland, Rio

Nevek kan staffinek: Argó, Onyx, Néró, Hektor, Joker, Mózes, Raul, Jambo, Carlos, Pascal, Gino, Conan, Byron, Lincoln, Apacs, Elvis, Félix, Gringó, Jimmy, Nesztor, Rusty, Ultra, Vinnie, Iron, Gordon

Név, amstaff szukának: Athena, Nova, Stella, Cindy, Xéna, Niké, Gaia, Mona, Merci, Vénusz, Bessy, Minnie, Bella, Kíra, Dana, Shally, Nella, Luna, Cony, Belli, Amber, Vega

2020.03