Amstaff és macska

Az örök kérdés: össze lehet e szoktatni kutyát és macskát? És ha az a kutya ráadásul egy staffi? Természetesen a válasz összetettebb, mint egy egyszerű igen vagy egy nem, így a cikkben ezt a témakört próbáljuk részletesebben rendbe tenni.

A kutyák és macskák kapcsolata az emberekben általában úgy él, hogy a két faj ellenségei egymásnak. Az ellenségek talán nem a legpontosabb szó, mindenesetre nagyon különböznek egymástól minden téren, így ez természetes körülmények között feszültséghez és végső soron konfliktushoz vezethet.

Háziasítás

A kutya háziasítása néhány tízezer éve kezdődött el. A farkasok falkában éltek, csak úgy, mint az emberek, és a vadászati szokásaik is hasonlóak voltak. Kevés feljegyzés és lelet van, amire támaszkodhatunk, de az általánosan elfogadott vélekedés az, hogy a domesztikáció folyamata mindkét csoportot kölcsönös előnyökhöz juttatta. A farkasok az embereket követve zsákmány maradványokat találtak; az emberek pedig a közelükben tanyázó farkasok által könnyebben juthattak élelemhez vagy prémhez. Az egymás mellett élés hosszú idő alatt azt eredményezte, hogy a farkasokban csökkent az emberek iránti agresszió, az emberek pedig rájöttek, hogy a farkasok segítségükre lehetnek más ragadozók elleni védekezésben, illetve prédák elejtésében, majd annak megvédésében. Több ezer év alatt pedig ez a viszony addig csiszolódott, hogy az ember „szocializálni” tudta a farkast, tenyészteni és végső soron munkára fogni. Ez persze egy durván lerövidített összefoglaló, de számunkra ebből az a fontos, hogy az ember és a farkas/kutya kölcsönösen kereste egymás társaságát és eredetileg is volt hasonlóság a társadalmi berendezkedésükben.

A macska háziasítása néhány ezer éve, azaz sokkal később kezdődött, mint a kutyáké. Ennek megfelelően mondhatni még gyerekcipőben jár. Az egyik fő különbségnek azt szoktuk említeni, hogy a kutyákkal ellentétben a macskák társaságát nem kereste az ember. Amikor kialakult a mezőgazdaság, mint tevékenység, akkor annak következtében a megtermelt áru raktározása miatt nagyszámban megjelentek a rágcsálók, ez pedig hozta magával a macskák közelségét is. Tehát ahol az ember ilyen tevékenységet folytatott (például Egyiptomban) ott a macskák az élelemforrás miatt az emberek közelébe kerültek, az emberek pedig rájöttek, hogy nekik is jó, ha a rágcsálók nem dézsmálják a termést. A közelség ellenére viszont a macskák továbbra is függetlenek és önellátóak voltak. A farkasokkal ellentétben magányos vadászok (a nagymacskák közül ma is csak az oroszlánok élnek állandó jelleggel csapatban), ami azt is jelenti, hogy a macskák kevésbé alkalmazkodókészek ilyen téren.

A két faj emberhez való közeledése tehát eléggé eltér több szempontból is. De ha a fenti két bejegyzést félretesszük és csak szimplán végzünk környezetünkben egy közvélemény kutatást, akkor is valószínűleg hasonló eredményt kapunk. Az emberek legtöbbször a kutyát hűséges társként, a macskát pedig… hát macskának írják le. Azaz egy öntörvényű kis élőlénynek, aki látszólag önző és hálátlan. Nyilván ez ebben a formában nem fedi teljesen a valóságot, de van valami abban a mondásban, hogy a kutyának gazdája, a macskának szolgája van.

Kutya vs macska

Az ebek és cicák közti pszichológia nem pusztán a fent leírt eltérő életmódon alapszik. Az egyik oka az ellenségeskedésnek az, hogy a macska bár ragadozó, de a legtöbb kutya szemében mégiscsak prédaállat. A másik fontos tényező pedig, hogy a két faj közt nagyon eltérő a kommunikáció.

A kutya farokcsóválása szinte mindig pozitív töltetű, míg macskanyelven ez feszültséget jelent. A cica dorombolása ellenben pozitív töltetű, de az pedig a kutyának tűnhet morgásnak. Egy intő csapás egy macskától figyelmeztetést jelent, egy kölyökkutyának viszont felhívást játékra. Problémát jelent tehát az is, hogy a két állat máshogy fejezi ki magát. De vajon ez a gond megoldhatatlan e?

Nem, a kutya és a macska idővel el tudják sajátítani egymás „nyelvét”, viszont ez hosszú időbe telik és csak kontrollált szituációkban lehetséges. Azaz két nyugodt állat, akiket felügyelet alatt tartunk fokozatosan meg tudják tanulni, hogy mi az elég és mik a határok, de ez csak akkor működhet, ha van –fogalmazzunk úgy- befogadó készség. Tehát ha egy befeszült kutyát és egy fújtató macskát összeengedünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy annak a vége nem az lesz, hogy egy kávé mellett kulturáltan megismerkednek egymással.

Amerikai staffordshire terrier és az ösztönök

Többször írtuk, hogy az oldal egyik célja az amstaff megismertetése, illetve bizonyos mértékben „megkedveltetése” a szélesebb közönséggel. Ehhez viszont továbbra is úgy gondoljuk, hogy az is hozzátartozik, hogy őszintén beszélünk a fajtáról. Ennek megfelelően szót kell ejtenünk arról, hogy a staffi egy terrier, ami önmagában jelenti azt, hogy a kisebb élőlényeket hajlamos prédának nézni; a kialakulásának története pedig szintén ezt a vonalat erősíti. Így egy mai, jó vérvonallal rendelkező, megfelelő idegrendszerű, majd kellően nevelt és szocializált amerikai stafford messze nyugodtabb és befogadóbb, mint korábbi őse, de fogadjuk el, hogy van egy alapösztöne, amely egyedtől függően többé-kevésbé jelen van, így ennek tudatában kell felkészülnünk egy macskával való találkozásra, majd együttélésre.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy stafford és egy macska összeszoktatása nem automatikus, hanem figyelmet, szakértelmet és főként türelmet kíván. Erre sajnos nem lehet ráhúzni sokak kedvelt mondatát, hogy minden nevelés kérdése.

Ki csatlakozik kihez?

A legszerencsésebb helyzet, ha két kölyök kerül újonnan a házhoz, akkor az életritmusuk hasonló, negatív tapasztalatuk kevés vagy egyáltalán nincs és az együttélés szabályait is könnyebb lefektetni számukra. Tehát ha még egyik állat sincs jelen, csak azon gondolkodunk, hogy szeretnénk cirmost és kutyát is együtt tartani majd, akkor a legegyszerűbb dolgunk mindenképp két kölyökkel van.

Kifejlett állatoknál igen egyénfüggő a szituáció, mert nagyon sokat számít az eb és a macska habitusa, személyisége. Ha kutyánk van először, akkor könnyebb neki megmagyarázni, hogy a jövevény a család új tagja. Fordított esetben ez nem működik ilyen egyszerűen, mert a macskák nem értelmezik az alá-, fölérendelt viszonyt. Van egy mondás, miszerint a kutya és macska összeszoktatása a macskán múlik. Ez arra utal, hogy a kutya jobban tanítható közösségi viselkedésre (is), így ha a kutyánál el tudjuk érni a megfelelő nyitottságot, akkor főleg a macska hozzáállása lesz, ami a határokat meghúzza. Persze általánosítani itt sem lehet, mert nehéz esetek előfordulhatnak bármelyik fajnál.

A kölyökkutya és a karmok

Kifejlett állatok tudatosabban viselkednek, mi is könnyebben értelmezhetjük a jeleiket, illetve ők is egymáséit. Viszont ha a felnőtt macskához szoktatni kívánt kutya még kölyök, akkor az egy sokkal kiszámíthatatlanabb folyamat, olyan szempontból, hogy a kutyát még főként a kíváncsisága és játékossága vezérli, amit számos macska nem tolerál. Sok esetben olvassuk, hogy az összeszoktatás során a macskát féltik jobban a gazdák, pedig ha a kutya kölyök, akkor a sérülésveszély inkább az ebet érinti. A macska gyors állat, hegyes karmokkal, így extra figyelmet kell fordítani arra, hogy nehogy belekaphasson a kutya orrába vagy kimarja a szemét! Kölyökkutyát macska társaságához szoktatni igen jó eredménnyel lehet, de ehhez az kell, hogy a kutya ne hajszolja túl a macskát játékosságával, illetve hogy elkerüljük azokat a helyzeteket, amikor a macska megtámadhatná a kiskutyát. „Élni és élni hagyni.”

Összeszoktatás a gyakorlatban

Ahogy az etetésre és a nevelésre, itt is több jó módszer és megoldás létezik. Sokféle élethelyzet előfordulhat, így egy teljesen általános leírás sosem fog minden kérdésre kielégítő választ adni. Néhány iránymutató gondolatot szeretnénk megosztani, de ha biztosra akarunk menni, akkor a legjobb ötlet mindig a szakember bevonása!

Először is készítsünk tervet arra, hogy hogy szeretnénk az összeszoktatást lefolytatni. Nem kell feltétlenül papírra vagy excel táblára gondolni, mindenesetre informálódjunk és gondoljuk el, hogy számunkra mi a legjobb megoldás. Más lehetőségek vannak egy panelban, mint egy családi házban például. A legfontosabbat pedig végig tartsuk szem előtt: nem két óra lesz az összeszoktatás, hanem napok, hetek, hónapok.

Ebből következően az egyik alapelv a fokozatosság. A kutyák és a macskák szaglása kiemelkedően fontos érzékelési eszköz a világ megismerésében. Ha van rá lehetőség, akkor még a tényleges találkozás előtt mutassuk meg az állatoknak a másik szagát. Ezt megtehetjük úgy, hogy egymás játékát vagy takaróját kicseréljük. Pozitív csatolás gyanánt azt is megtehetjük, hogy etetés közben a tál alá teszünk egy olyan ruhadarabot, ami a másik állat szagát viseli, ezzel összekapcsolva a szagot egy kellemes dologgal. Ha van rá lehetőség, akkor ezzel a módszerrel hosszabb ideig is előkészíthetjük a találkozást, minél jobban hozzászoknak a másik szagához, annál inkább ismerősnek hat majd a valódi találkozás.

Az első randinál segítség lehet, ha két személy koordinál, így könnyebben felügyelhető a két állat külön-külön is. Fontos, hogy olyan személyek legyenek, akikben az állatok bíznak, vagy legalábbis kellően ismerik őket. Az embereknek nyugodt állapotban kell lenniük, hisz ezt vetíti ki a kedvencekre is. A találkozás semmiképp ne legyen kényszer, a kutyát tarthatjuk laza pórázon (nehogy lerohanja a macskát), a cicának pedig hagyjunk menekülési utat, hogy biztonságban érezhesse magát. Az első alkalomnak nem kell közvetlen érintkezéssel végződnie (sőt a másodiknak sem), szólhat csak arról, hogy a két állat megtudja, hogy „létezik a másik”. Ettől az alkalomtól még ne várjunk túl sokat, néhány percről van csak szó.

Ha úgy adódik, hogy gyors összeköltözés jöhet csak szóba, akkor is az előbb írt fokozatos ismerkedés a cél, annyi különbséggel, hogy bár egy lakásban/házban van a két állat, de egymástól elkülönítve kell, hogy tartsuk őket a szoktatási időszak alatt. Családi házban az udvart is felhasználhatjuk ehhez, lakásban pedig főleg az elválasztó rácsok jöhetnek szóba vagy egyszerűen csak a szobák felosztása és zárása. Arra kell törekedni, hogy a két állat fokozatosan megszokja egymás közelségét, úgy, hogy közben ne félemlítsék meg a másikat. Bár a cica kisebb állat, de a szeparálás nem kis ketrecet vagy hordozót jelent, mert abban úgy érzi, hogy sarokba van szorítva, hanem mindenképpen különálló, nagyobb teret, csak valamilyen elválasztással. A macskának szüksége van arra, hogy legyen egy privát helye, ahova vissza tud vonulni, úgy hogy a kutya nem zaklathatja. Ezen a nyugodt helyen legyen az alom is.

A későbbi randik célja a közelebbi megismerkedés, egymás közvetlen megszaglászása, megérintése. A találkákat folyamatosan ismételgetni kell, mindig egy picit hosszabb időtartammal. Az ilyen találkozások előtt célszerű minél jobban lemozgatni az állatokat, azaz a macskával mondjuk játszani (majd nyugodt állapotba hozni), a kutyát pedig fizikailag és szellemileg is kimeríteni, illetve jól lakatni mindkét felet, így egy ellazultabb állapotba kerülnek. A találkozás során jutalomfalattal lehet folyamatosan pozitív visszajelzést adni nekik, ha megfelelően és nyugodtan viselkednek. Ha úgy látjuk, hogy még nem állnak készen egy újabb lépcsőfokra, akkor azt nyugodtan lehet halasztani, olyan tempóban kell haladni, ami egyik állatnak sem stresszes. A fokozatosság a kulcsszó. A cél az, hogy megismertessük egymással őket, először távolról, majd közelebbről; aztán felügyelt együttlét mellett elérni, hogy mindketten feszültség nélkül tudjanak élni egymás mellett.

Az egész összerázkódási folyamat persze sokkal hosszabb és összetettebb annál, minthogy egy bejegyzésben mindenre kitérjünk, de az irányvonalak hozzávetőlegesen ezek. Mindig figyelembe kell venni az állatok egyéniségét, a helyszín sajátosságait és figyelni kell az adott jeleket mindkét kedvenc részéről, hiszen jó esetben mi ismerjük a legjobban saját háziállatainkat. Van olyan szakember, aki azt mondja, hogy a külön etetés végig szent dolog maradjon; van olyan, aki azt mondja, hogy fokozatosan, egyre közelebb etessük őket, míg egymás mellett nem esznek. Van olyan, aki arra esküszik, hogy a két állat a kölcsönös elfogadás jegyében éljen egymás mellett, saját privát szférával; és van olyan, aki azt javasolja, hogy érjük el, hogy a macskát hierarchiában feljebblévőként ismerje el a kutya. Több szakember, többféle megközelítés. A lényeg, hogy ne féljünk kérdezni, tanulni, tanácsot kérni vagy specialistát fogadni.

Összebújva alvás és közös játék

Nagy álma ez mindenkinek, de a kérdés, hogy tényleg szükség van e rá. Az ebek macskákkal történő összecsiszolása önmagában is sok munkánkba fog telni, így érdemes elengedni ezt az ideált. Természetesen nem lehetetlen ez a végkifejlet, de tűzzünk ki inkább egy olyan célt magunk elé, ami reálisabb, így mondjuk azt, hogy a két fél jól viselje egymás társaságát és ne legyenek feszélyezve egy légtérben. Nem kell, hogy legjobb barátok legyenek; fogadjuk el, hogy lehet, hogy csak közömbösek lesznek egymásnak, nem biztos, hogy a két egyéniség annyira megtalálja a közös nevezőt, hogy összebújás lesz a vége. Nyilván nem kizárt, tudunk mi is példákat erre, de ez nem garantált, így inkább pozitívan csalódjunk, ha ez mégis összejönne.

Siker és eredményesség

Leegyszerűsítve három kimenetele lehet a kutya-macska projektnek. Az egyik, hogy sikerül őket jól összehoznunk, annyira, hogy toleránsak lesznek a másik fajával. Ez lehet a jó módszer és a kitartó munka eredménye, de az is előfordul, hogy az állatok egyszerűen maguktól befogadóak a másik faj iránt. Lehet olyan végkifejlet -amiről szintén sokan számolnak be-, hogy a kutya elfogadja a saját házimacskát, de az idegen macskákkal ugyanúgy ellenséges viselkedést mutat. Illetve harmadik verzióként az is előfordul, hogy a két állatot nem tudjuk kibékíteni, bármennyi energiát is fordítunk erre.

A sikeresség több összetevős dolog, rajtunk az múlik, hogy megpróbáljuk a maximumot beletenni ennek a kapcsolatnak a kiépítésébe. Az nem fog eredményhez vezetni, ha a két állatot azonnal összeengedjük és rájuk kényszerítjük egymás szagát, érintését, esetleg lefogjuk őket és úgy próbáljuk meg a fejükbe verni, hogy a másik barát.

Ha az állatoknak olyan az élettörténetük, hogy már előtte is éltek együtt a másik fajjal, akkor nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, hiszen csak magukat az egyedeket kell összeszoktatnunk, de az együttélésről már vannak tapasztalataik. Vannak viszont olyan állatok, akiknek rossz tapasztalatai vannak a másik fajával és csak terápiás kezeléssel vagy esetenként még azzal sem tudjuk az agressziótól megszabadítani őket. Ilyen például, ha egy macskát kergetett, esetleg harapott már meg kutya, vagy ha a kutyát már arcon karmolta korábban a szomszéd cirmos. Ahogy két kutya összeszoktatásánál, úgy a kutya-macska összeköltözésénél is őszintének kell lennünk magunkkal és olyan döntést hozni a továbbiakra nézve, ami biztonságos mind a két fél számára. Ha hónapok után sem sikerült előrelépni és úgy érezzük már mindent kipróbáltunk, akkor valószínűleg újra kell gondolni az álmaink otthonáról szőtt elképzelésünket.

Végszó

Amerikai staffordshire terriert nem lehetetlen macska mellett tartani. Sok példa igazolja, hogy létezik kutya és macska között barátság. Olyan eset is gyakran előfordul, hogy a két állat nem barát, de nyugodtan elélnek egymás mellett. Staffit macskához szoktatni, macskát staffihez szoktatni munka. Kölyök korú kutyánál kevesebb. Felelős gazdaként informálódni kell, majd következetesen a megtervezett utat bejárni és kitartónak lenni. Az eredményeket mérlegelni, majd meghozni a megfelelő döntést a két állat sorsát és életterét illetően. Az ember szeretné az elképzelését a valóságban is látni, de jó gazdik akkor lehetünk, ha az állatok igényeit tartjuk szem előtt és nem a saját ideálunkat. Ha a kettő egyezik, akkor az jackpot!