Amstaff - Az igazság

Talán nem állítunk meglepő dolgot azzal, hogy a staffi.hu egy staffi párti oldal. Szeretjük a fajtát, az oldalt pedig javarészt azok az emberek böngészik, akiket szintén valamilyen vonatkozásban érint az amerikai stafford. A kutyáról természetesen rengeteg pozitív dolgot el lehet mondani, ezt szerencsére sokan megtapasztalták. Viszont nagyjából kijelenthetjük azt is, hogy az amstaff szorul a legtöbb magyarázatra, ez a fajta a főszereplője a legtöbb harci kutyás szócsatának, a legtöbb érv-ellenérv itt hangzik el, ha egy kutya agresszivitása vagy genetikája kerül szóba. Na, jó, az amerikai pit bull terrier szintén dobogós, de a két fajta kapcsolatáról egy másik cikkünkben írtunk:
Mi a különbség az amstaff és a pitbull között?

Szóval miért is van nehéz dolga az embernek, ha egy viszonylag pontos képet akar kapni az amerikai staffordshire terrierről? Azért, mert a fajta megközelítése olyan szélsőséges, hogy egy laikus érdeklődő nem tudja kinek és mit higgyen el.

Az egyik tábor egy 100 éve szelektált minőségi kutyáról beszél. Egy olyan tökéletes fajtáról, aminek nincs hibája. Történeteket olvashatunk arról mennyire intelligens ez a fajta, milyen könnyen tanítható, hogy angyalként bánik a gyerekekkel, és hogy hibátlanul kijön minden más állattal. Képek ezrein láthatóak csecsemővel, idősekkel, másik kutyával, macskával, teknőssel, unikornissal. Fogalmazzunk úgy, hogy a „megfelelő” helyen olvasgatva gyakorlatilag arra jövünk rá, hogy ennél a fajtánál nincs jobb a világon és az is megfogalmazódik bennünk, hogy mindenki bolond, akinek nem ilyen kutyája van.

A másik tábor egy genetikailag kódolt gyilkológépről beszél. Egy agresszív fajtáról, aminek az okoz örömet, ha rátámadhat a családjára vagy ha ez épp nem lehetséges, akkor bármilyen másik élőlényre. Egy kutyát emlegetnek, amit nem lehet nevelni, mert a vér kötelez. Bármilyen pozitív dolog pedig csak a kivétel, ami erősíti a szabályt. A szabály pedig, hogy ezek a legrosszabb kutyák, tiltani kéne őket és addig ivartalanítani az állományt, amíg ki nem hal az utolsó egyed is.

Kicsit sarkítva, de ez a két véglet. Az a probléma ezzel a felállással, hogy a meggyőzés érdekében az esetek túlnyomó többségében elkezdődik egy olyan érvelés, ami túlzásokból áll. Videók alatt, fórumokban, kommentekben, képek alatt. Ha valaki próbált nagyjából bárminek utána olvasni a fajtával kapcsolatban, akkor biztos, hogy találkozott ezzel a jelenséggel. Nem is feltétlenül a tudatlanság vagy az előítélet szüli ezeket a túlzó gondolatokat (persze ebből is akad bőven), hanem valamikor csak a kissé félresikerült jóindulat. Arról van szó, hogy ha valaki kedveli a fajtát és túl soknak érzi a negatív hozzászólást, akkor „javítva a hírnéven” olyan pozitív dolgokat ír, ami egész egyszerűen nem igaz, csak azért, hogy egyensúlyba hozza a véleményeket. Fordított esetben ugyanez igaz. Ha egy fajtaellenző látja, hogy milyen pozitív a hozzáállás egy adott felületen, akkor lehazudja az eget is, annak érdekében, hogy az amstaff legyen az ördög mindenki szemében. Sok erősen ellentétes tartalom közül pedig igen csak nehéz eldönteni, hogy mit higgyünk el.

Mi az igazság? Közhely azt mondani, hogy valahol a két megítélés között helyezkedik el, pedig nyilván így van.

A fajta valóban okos, de szakértői vélemények szerint a top 10 legintelligensebb kutyafajta listájába nem férne be. Jól tanítható, de nem mindenki tudja tanítani. Erős, agilis, eltökélt, ami mozgékonyabb életformához és sportolási célokra tökéletes, ha viszont a mamát kérjük meg, hogy vigye el egy sétára a neveletlen kutyánkat, akkor az első méteren vízszintbe kerül a nagyi. Természeténél fogva családcentrikus kutya, ezt talán nem kell magyarázni, de az is igaz, hogy ha rossz kezekben arra lett tanítva, hogy rátámadjon másra, akkor emberre is tud támadni. Sok példa mutatja, hogy kijöhet más állatokkal nagyon jól egy életen át, de arra is volt már példa, hogy nekiment más élőlénynek, ezt kár tagadni. Az amerikai staffordshire, akárcsak bármelyik másik fajta, nem egy megfoghatatlan ideológia, amit úgy értelmezünk, ahogy szeretnénk. Nincs olyan, hogy „egy staffi soha nem támadna meg egy másik kutyát” vagy hogy „egy staffit akár fejbe is rúghat a gyerek, még csak rá sem fog morogni soha, mert akkora a fájdalomküszöbe”. Mint ahogy az sem igaz, hogy minden stafford egy időzített bomba.

Az oldal egyik célja, hogy az amstaff tartásának Magyarországon is kultúrája legyen. Ahhoz viszont, hogy efelé haladjon egy társadalom, ki kell mondani azt is, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszik. Nem kell, hogy mindenkinek amerikai staffordshire terrier legyen a póráza végén. Nem való mindenkinek.

Először is, fajtától függetlenül a kutyatartás művészet. Legalábbis a minőségi állattartásnak annak kéne lennie és itt nem a nehézségéről beszélünk, hanem főleg a hozzáállásról. Magyarországon az ebek tartását nem kötik „jogosítványhoz”, nincs vizsgakötelezettség, sem bármilyen előzetes ellenőrzés vagy kontroll… ez azt eredményezi, hogy bárkinek lehet bármilyen kutyája. Ebben a cikkben nem fogunk erre részletesen kitérni, de fogadjuk el, hogy a kutyatartás során bármennyire is családtagként tekintünk egy kutyára, maga az egyed egy állat. Tehát még egyszer: hiába családtag, hiába „a kislányom”, hiába „az életem”, a kutya egy állat, ami miatt hordoz ennek megfelelő tulajdonságokat. Arról lehet etológiai vitákat folytatni, hogy a jelenleg köztünk élő kutyákban a szociális ösztön mekkora mértékben hasonlít az eredeti ősökéhez vagy éppen milyen változásokon ment keresztül az idők során, mindenesetre azzal nagyon nem lőhetünk mellé, ha azt mondjuk, hogy van az együttélésnek egy hierarchikus rendszere, ami meghatározza mindenki helyét.

Aki ezt képtelen felfogni vagy nem hajlandó betartani, annak valószínűleg nehéz dolga lesz bármilyen kutyával. A rend és a lefektetett szabályok betartatása egy kutya számára nem büntetés. Optimális esetben mindenki arra törekszik, hogy a kutyája valóban gazdaként tekintsen rá (írhatnánk falkavezért is). Ha viszont ez nem történik meg, akkor a kutya elkezdi saját belátása szerint alakítani a dolgokat. Míg egy yorkit zsebre vágunk, ha éppen meg akarja támadni a postást, mert azt hiszi veszélyt jelent, addig egy staffit ugye nem fogunk.

Itt pedig el is érkeztünk a második sarkalatos ponthoz. Mi lehet kellemetlenebb annál, mintha egy következetlen ember kezében lévő kutya saját szabályokat felállítva megnehezíti az életet? Az, ha történetesen ez az állat egy középtermetű izomgolyó. Az amstaff egy különösen erős és egyben mozgékony fajta. Természetesen ez egyes élethelyzetekben előny. Máskor nem. Ha nem tud sétálni és húz, vagy ha például megindul egy macska után, akkor az nagyon kellemetlen tud lenni. Ugyanígy, ha túlzottan beleéli magát egy-egy játékba és nincs neki határ szabva, akkor könnyen lehet sérülés a vége. Ezekből szokott aztán az lenni, hogy a kutyát nem visszük sétálni, mert „nem tud”; aztán az udvarban nem játsszunk vele, mert túl durván játszik. Aztán ha mozgás hiányában megpróbálja bárhogy levezetni az energiáját, akkor elzárjuk, mert hogy „hülye”, vagy mivel nem hallgat a szép szóra, ezért meg is ütjük. Egészen addig, amíg egyszer vissza nem morog és akkor utána „agresszív a kutya” meg „előjött belőle a vér” és mehet a telepre, mert nem való emberek közé.

A fenti sorokra sok leendő gazdi válasza, hogy „majd én megnevelem”. Legyen így. Tényleg. Bár úgy lenne mindenki, hogy meg szeretné érteni a probléma gyökerét és megfelelő utánajárással a lehető legjobb módon orvosolni azt. Ehelyett a „majd én megnevelem” a legtöbb esetben azt jelenti, hogy addig próbálom ütni, amíg talán engedelmeskedni fog.

Staffi olyan ember kezébe való, aki tudja is, hogy mit vállal vele. Hogy mennyi mozgásigénye van egy ilyen kutyának, hogy mennyire fontos a következetesség, hogy mennyi szeretetre vágyik és csak hogy ne menjünk el mellette: hogy mit jelent az, hogy terrier. Ráadásul bull típusú terrier. Nyilván sokkal kényelmesebb, amikor arról beszélünk, hogy az ősöket egyes helyeken dajka kutyának becézték. De ha abba az irányba szeretnénk haladni, hogy olyan emberek válasszanak maguknak társnak staffit, akiknek való is, akkor nem csak a cukormázról kell beszélni. Az amstaff ideális esetben tartható más állat mellett, ez lehet akár másik kutya vagy kisebb élőlény is (macska, tyúkok, bármi), de fel kell készülni rá, hogy ez nem biztos, hogy egy gombnyomásos történet. Aminek a vége az is lehet, hogy ki kell jelenteni, hogy az adott egyed nem alkalmas arra, hogy mindenféle dominanciai vagy vadászösztönt félretéve más állatokkal együtt éljen. Olyan is van, amikor családon belül elfogad minden más állatot, de családon (vagy mondhatni falkán) kívül nem. És persze olyan is van, hogy problémamentesen leél egy életet bármilyen más állattal való találkozás mellett. Bár igen nagy szerepe van a nevelésnek és az alkalmazott módszereknek, nem állíthatjuk, hogy ez 100%-ban csak azon múlik. Ennél a fajtánál fokozottan figyelni kell a más állatokkal történő érintkezésre, figyelni, érteni és reagálni a jelekre.

Olyan embernél nincs jó kezekben egy kutya, jelen esetben egy stafford, aki semmit nem tud a kutyatartás kultúrájáról; aki nem ismeri a fajta jellegzetességeit és igényeit, vagy aki bár ismeri, de tudja, hogy nem való neki, mégis elhozza.

Végül pedig szót kell ejtenünk arról, hogy mit is jelent az amerikai staffordshire terrier. Azért szükséges ez, mert amikor a fajtához köthető vitákat látunk, akkor jelentős esetben nem kifejezetten staffordokról van szó. Az, hogy egy kutya bejegyzett kennelből származó törzskönyves amstaff vagy hogy nagyon hasonlít rá, az két külön dolog. Természetesen nem fajtatiszta kutyát is lehet ugyanúgy szeretni, lehet ugyanúgy egészséges, hordozhat fajtatiszta jellegű tulajdonságokat, ebbe nem is szeretnénk belemenni. A lényeg az viszont, hogy amikor hallunk mondjuk egy negatív történetet, ami staffire hivatkozik, akkor nem mindegy, hogy az a staffi mondjuk egy túlszaporított egyed, a csomagtartóból 20.000-ért, aminek 3 generációval feljebb a rokonai közt találunk corsot, staffbullt meg a szomszédból egy kis rottit és már a felmenőivel is más állatokat tépettek szét poénból vagy hogy egy rendes tenyésztőtől vásárolt kutyáról van e szó. Általában nem az utóbbiról szoktak szólni ezek a történetek.

Nem mindenki szeretne hat számjegyű összeget költeni kutyavásárlásra, de az „okosba intézett” kutyáknak nincs meg az az előnyük, ami a tenyésztőtől vett kutyáknak igen. A problémamentes felmenők, az egészségügyi szűrések, a megfelelően kiválasztott kutya, a szakértői támogatás a későbbiekben és úgy általában egy olyan belefektetett munka a tenyésztő részéről, aminek a célja, hogy a kutya megközelítse a minél tökéletesebb példányt. Amikor a fajtát védő emberek „igazi” amerikai staffordshire terrierre hivatkoznak egy érvelés közben, akkor általában nem a staffi jellegű keverékekre szoktak utalni, hiszen azokat nehezen lehetne egy kalap alá venni és általánosítani, lévén, hogy nem egy fajtáról beszélünk, csak fajtajellegről. Hanem a fajtatiszta egyedekre szoktak hivatkozni, amiket még így is nehéz általánosítani, de sokkal nagyobb biztonsággal jelenthetjük ki, hogy a tenyésztésénél a minőség van szem előtt tartva és az is joggal feltételezhető, hogy aki ilyen helyről hoz el kutyát, nem kevés pénzért, az a nevelésébe is kellő energiát fog tenni. Szomorú lenne, ha mindenki elvadított, elhanyagolt, bántalmazott staffinek kinéző kutyák miatt írná le az egész fajtát.

Egy fajta standardje mindig általános dolog, amely összegzi az egyedek tulajdonságait. Egy viszonyítási alap, ami a fajta történetének és tenyésztésének köszönhetően alakult ki. Természetesen ez minden kutyafajtával kapcsolatban elmondható és minden esetben egyedi. Persze lehetnek a fajták közt átfedések. Amit viszont értenünk kell az az, hogy nem lehet 100%-ban ráhúzni minden egyes egyedre ugyanazt a pontos leírást. Amstaffoknál pedig halmozottan igaz ez a cikk elején említett véleménybefolyásolás miatt. Nem minden staffi akarja elharapni a járda másik felén sétáló kutya torkát, csak azért, mert láttunk egy ilyen esetet vagy mert valaki ezt állítja egy fórumon. Ahogy nem minden staffi tűri ugyanolyan türelemmel azt, ha egy gyerek a fülénél fogva húzza, csak mert a szomszéd staff igen.

Lesznek olyan cikkolvasók, akik azt sem tudják miért született ez az írás, mert a környezetükben lévő staffik teljesen jól szocializált, barátságos, kedves kutyák, akik a légynek sem ártanának és remekül beilleszkedtek a családi környezetbe is. Mert hogy vannak ilyen kutyák, sőt mondhatjuk, hogy jelentősebb többségben ilyenek a staffik. De ahhoz, hogy ilyen kutyák legyenek a jövőben is, ahhoz tudatosítani kell a fajta iránt érdeklődőkben, hogy a „tökéletes viselkedésű” staffit nem ingyen adják, hanem tenni kell érte a gazdi részéről is.

Minden leendő amerikai staffordshire terrier tulajnak azt javasoljuk, hogy előbb megfelelően tájékozódjon és akkor olyan döntést tud hozni, amit nem fog megbánni néhány hónap múlva. Ez a cikk nem azért született, hogy vitát generáljon vagy elijesszen bárkit is a fajtától. Ez a cikk azért íródott, hogy segítsen tisztán látni. Az amerikai staff egy imádnivaló kutyafajta, ezer és ezer jó tulajdonsággal, csak annyi ellentmondást, túlzást és fél információt lehet olvasni róla, hogy az ember könnyen elveszik köztük. A megfelelő ember kezében az amstaff egy csodálatos, szerető kutya, amivel a szívünket kell megtölteni, nem a menhelyeket!